top of page
tgya_10.jpg

Tellér Gyula

Tellér Gyula (Budapest, 1934. július 20. – 2023. május 25.) Széchenyi-díjas magyar szociológus, műfordító és országgyűlési képviselő.

Az Óbudai Árpád Gimnáziumban érettségizett, majd 1955-ben az Apáczai Csere János Pedagógiai Főiskola magyar szakán szerzett diplomát, magyar nyelv és irodalom szakos tanárként. Tanári munkája mellett több nyelvből – angolból, németből, franciából, oroszból és latinból – fordított szépirodalmi műveket, köztük regényeket, drámákat és verseket. Fordítói tevékenységéért több elismerésben részesült, többek között József Attila-díjjal.

Tizenegy év tanítás után a Szövetkezeti Kutatóintézetben helyezkedett el szociológusként. A magyarországi szövetkezetek történetével, jogi és gazdasági kérdéseivel, valamint társadalmi működésével foglalkozott; dolgozott tudományos munkatársként, tanácsadóként, majd az intézet igazgatójaként. Számos cikk és könyv szerzője volt, kandidátusi értekezését 1991-ben védte meg.

Az első szabadon választott parlamentben az SZDSZ frakciójának országgyűlési képviselőjeként dolgozott, és a gazdasági bizottság tagja volt. 1994-ben kilépett a pártból, ezt követően a Fidesz támogatója lett, és több választási program kidolgozásában vállalt szerepet. A közszolgálati televíziót irányító grémium tagjaként is tevékenykedett, majd az első Orbán-kormány Miniszterelnöki Hivatalában vezette a politikai elemző főosztályt.

A Polgári Érdemrend középkeresztjét 2000-ben kapta meg. Részt vett egy új médiatörvény előkészítésében, valamint a Fidesz későbbi választási programjának munkálataiban. 2006 és 2010 között ismét országgyűlési képviselőként dolgozott, ekkor a kulturális és sajtóbizottság tagja is volt. Ezt követően a miniszterelnök főtanácsadójaként dolgozott, közben részt vett a Tankönyvtanács munkájában. Munkásságát 2015-ben Széchenyi-díjjal ismerték el.

Az Alapítvány

Az Alapítvány elsődleges célja Tellér Gyula irodalmi, nyelvészeti, tudományos és politikai munkásságának feltárása és közreadása. Fontos feladatának tekinti eszmeiségének szélesebb körben való tudatosítását, valamint annak fenntartását a közgondolkodásban.

Az Alapítvány gondoskodik Tellér Gyula könyvtárának, kéziratainak és jegyzeteinek védelméről, feldolgozásáról és gondozásáról. Kiemelt figyelmet fordít az antikvár könyvtár megőrzésére, amely jelentős értékű ritkaságokat is tartalmaz. Célja, hogy e gyűjtemény megfelelő, védett környezetben kapjon helyet, és kutathatóvá váljon az érdeklődők számára.

E tevékenységeivel az Alapítvány hozzájárul a történelmi folyamatok mélyebb megértéséhez, a polgári gondolkodás erősítéséhez és a közjó szolgálatához. Legfontosabb és a jövő szempontjából legértékesebb feladata a hagyaték biztonságba helyezése, megőrzése és archiválása. Ennek része a szerteszórt, töredékben fennmaradt írások katalogizálása, rendezése, valamint az elektronikus adathordozókon található anyagok tartósan megőrizhető és kutatható formába mentése. Mindez nélkülözhetetlen forrásként szolgálhat a korszak történetének kutatói számára.

Az Alapítvány biztosítja Tellér Gyula munkásságának és gyűjteményének kutathatóságát, elősegítve irodalmi, nyelvészeti, történelmi, társadalomtudományi és szociológiai írásainak, valamint műfordítói életművének feltárását és megőrzését a jövő generációi számára.

Szomolnok 5 képeslap.jpg
bottom of page